reblog

Régóta "bujkál" bennem a gondolat, hogy megosszam másokkal is a gondolataimat a legutóbbi olimpia egyik érdekes személyiségével kapcsolatban. (Isten látja lelkemet maga a szó viszont csak most futott át a fejemen.) Mégis miért aktuális? Mindenki az év sportolója, szakvezetője díj jelöltjeivel foglalkozik. Persze-persze, nagyon fontos esemény. Hiszen sportolóink, és az őket felkészítő szakemberek munkája mindig is szem előtt van. Teljesítményük előtt meghajlunk, munkájukat értékeljük, elismerjük. De amíg a versenyeken az eredményeket méterekben, másodpercekben, kilókban mérjük, az évzárók/évértékelők a fény és a pompa mellett árnyékokat is vetnek. Leginkább azzal, hogy az almát hasonlítjuk a körtével. Már a jelölésnél megkezdődtek a szurkálódások, hogy ki és miért…

Ha valaki az alábbi képre pillant, rögtön beugrik, hogy mire vonatkozik. Gyakorlatilag nem is kellene hozzáfűzni semmit. Se egy koszos disznóól, se egy moslékos vályú, se a trágyázás "fennkölt illata" nem társul hozzá. Pedig ez is a valósághoz tartozik, sőt állatunk életének jelentős részét ezek a pillanatok töltik ki. Sőt! Ha a "mindenbebelekötök" típusú barátaink "észjárását" vesszük górcső alá, a következő vezérelveket halljuk ki a fejükből.: "Miért pont hátulról látható?" Miért az óramutató járásával ellentétesen kunkorodik a farka, és miért nem azzal megegyező irányban? - mintegy előrehaladást mutatva. Sablonokban gondolkodunk. Sőt negatívumokban. Hiszen a pozitív oldal már az első mondattal jellemezhető. A negatív oldal meg akár egyetlen kézmozdulattal - legyinthető. De ha le kell írni, az sokkal tovább tart.

Párhuzamba állítok két esetet. (Tudom-tudom, lovagolás a szavakon, de szándékosan nem összehasonlítást írtam.)

Bocskor egy reggeli rádióműsorban kikezdte az egyetemista lányt, akit megerőszakoltak. Kőhalmi pedig az esti műsorában poénkodott egy ugyancsak erőszakos esettel. Sőt a cserbenhagyásos gázolások sorozatát sikerült felfűzni egy olyan gondolatláncra, amelynek végén valóban az az érzete támadt a nézőknek, hogy csak erről szól az autózás. A nézők dőltek a röhögéstől.

Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért - kiáltottunk fennhangon kisiskolásként. Aztán ez meg volt még kelkáposztával, és ami leginkább ide társítható, az megmagyarázhatatlanságos-kodásaitokért. Na, ehhez találjál képet a guglival! - bökött oldalba egy jóakaróm, amikor felemlegettem neki az ötletemet egy egyszerű, kézzel fogható feladat körbeírása után. - A képnek nem megmagyarázni kell a szót, főleg ezt nem. Elég, ha a néző gondolatokat társít hozzá - tromfoltam. Ezek az agymenések újabb "magaslatokba" szárnyalhatnak, de ha szerencsénk van, nem repülnek nagyon messzire.

A legtöbb megmagyarázhatatlan eset felmerülése kapcsán mindig valamiféle misztikus dolog ugrik be elsőre. Ufó, földönkívüli, csoda. (A vallási elkötelezettségű dolgokat, most zárójelbe teszem, mert az abbéli megközelítés egy másik lapra tartozik.) A következő téma, ami beugrik a földi létezés eredete, pontosabban magának a Földnek és a világűrnek a megjelenése, valamint jövője.

A minap majdnem levették a fejemet, mert egy kötetlen beszélgetés során majomnak neveztem azt a két embert, aki a világ legnagyobb hatalmának elnöki székébe készül. Még jó, hogy nem négy évvel ezelőtt került sor erre az eszmecserére, mert akkor még rasszizmussal is megvádoltak volna. Pedig - magasabb szintű politikai háttérismeretek nélkül - kizárólag tényekről beszéltem. Annál is inkább, mert én is osztom lelki szerzőtársam politikai hitvallását:

"Én azon többséghez tartozom, akik nem értenek a politikához, viszont azon kisebbséghez, aki ezt be is meri vallani."

Mikor máskor is változtatna a felület "gazdája" a szokásokon, mint éppen a "szokás" címkével ellátott gyűjteményben. Legalábbis, ami a tematikus blogsorozat pályázatainak beküldési határidejét illeti. Lehet ebben (is) pozitívumot találni, és még csak ki se kell menni a "jó életbe", hurrá! Így legalább van mód egy kis bevezetőt írni egy már késznek látszódott bejegyzés elé.

A nicknevemre pillantva az Isten le nem mosná le rólam, hogy én vagyok a világ legnagyobb Pokemon Go rajongója. Pedig a teremtő látja lelkemet, a regisztrálásomkor még se híre, se hamva nem volt ennek a sárga kis görcsnek. Mármint a mobiltelefonos-alkalmazás terén. Mert valljuk be, "ősárgaságossága" már jó húsz éve velünk van, megtestesítve a "jóságos aljasságot". Igaz ugyan, hogy a szörnyecskék közül a pozitív figurák közé sorolható, valójában ő is egy harcos. Pedig akár a jövő energiaproblémáinak egyik megoldása is lehetne. Fajtáját tekintve, bizony egy elektromos típusú pokemon, aki könnyen részesíti megrázó élményben a vele érintkezésbe lépőket. Kár, hogy a telefonokat még nem tudja tölteni, bár sokak készülékének egyetemes részét képezte. Eddig!

Milyen fura ezt így leírva látni, pedig ez a tényszerű valóság. Ez is egy lépés az amerikanizálódás felé. De tényleg csak Amerika a szabadság földje? Reméljük, azért a szuperpáros legalább félig megmarad magyarnak. Most legalábbis ez utóbbi felé hajlik a mérleg nyelve. De (szerintem) nem mindig volt ez így. Hiszem, hogy erejüket és kitartásukat leginkább akkor tudják még jobban a felszínen tartani, ha ez így is marad.

Töltsétek meg tartalommal, jó pihenést mindenkinek!

Mindentől félünk, ami idegen. Igen azok nagy része is, akik nem merik bevallani. Emberek vagyunk, így vagyunk bekötve. Lehet ezt körbemagyarázni, szóvirágként megfogalmazni: adrenalin szintnövekedés, egészséges izgalom, stressz, de a lényeg, hogy valamiféle "nem normális" állapotba kerülünk.