Sokan és sokat dolgozunk azon, hogy jobbá tegyük – mások szemszögéből nézve gondtalan – életünket. Estére kelve megiszunk egy pohár whiskyt, hétvégén kimegyünk a meccsre – már ha megtehetjük. Megdolgoztunk érte. Ezt hoztuk ki a mi kis gazdaságunkból.
Régebben is voltak olyanok, akik nem elégedtek meg ennyivel, mindig is többre vágytak. Sőt, tettek is érte. Igen ám, de ők is tudták, hogy kiugró sikereket úgy lehet elérni, ha valami egyedit alkotnak, vagy egyedi módszerekkel dolgoznak. Sőt újabb bizonyítéka a világ körforgásának, hogy a múltban megszületett gondolatok akár a jövőben is kamatozhatnak. Igaz, lehet, hogy mások zsebében. Hogy miért éppen a szabadság kellemes eltöltése közben fogalmazódnak meg ilyen gondolatok, annak különös oka van. Két olyan emberrel is sikerült összefutni, akik meglehetősen alternatív módon értelmezték a gazda(g)ság fogalmát. Nem kell megijedni, nem mélyinterjúk következnek. Bár lehet, hogy egyszer eljön annak is az ideje. Első látásra mindketten egy kicsit maguknak valók. Visszahúzódva élnek, bár korántsem elbújva. Pedig a maguk idejében rendszeresen voltak címlapon. Mégsem lettek celebek. Sőt, ha esetleg látványos fordulat következne be életükben, valószínűleg most sem válnának azzá.
Aki gyakran jár különféle kirakodóvásárokba, – különösen ha ezt Szeged környékén teszi – nem véletlen, ha összefut Ambrus Attilával. Futni persze nem kell hozzá, hiszen békésen elücsörög a sátrában, és árulja a kerámiáit. Megtért? – kérdezhetnénk. Az egykori whiskys beéri ennyivel? Igaz, forgalmi adatok nincsenek kiplakátolva, de vélhetően megél belőle, ha ezzel foglalkozik. Lehet, hogy most a lassú előrelépés taktikáját követi. Kipróbálta a hirtelen jött gazdagságot, arról nem is beszélve, hogy a népszerűségben fürödve még egyfajta doppingot is kapott a közvéleménytől. Azt azért ne felejtsük el, hogy bűncselekményeket követett el eközben. A lakosság körében kialakult látszólagos „hurrá hangulat” pedig csak a hatóságok tehetetlensége kapcsán jöhetett létre. A helyzetnek egyfajta görbe tükre volt, amibe belenézhettünk évekig. Az első rablás óta több, mit 20 év telt el, és most jött el az az idő, amikor újra „hivatalosan” is fel lehet eleveníteni az akkori eseményeket. Történetéből ugyanis film készül, így újra előtérbe kerülhet. Még akkor is, ha a filmben csak epizódszerep jut neki, hiszen a főhőst hivatásos színész alakítja. Gondolom azért az „Öregnek” is csurran-cseppen valami, hiszen mégis csak ő volt az ihletadó. De a legnagyobb rendező megint csak a sors. Hiszen most legálisan kaphat pénzt azért, amit annak idején illegálisan elkövetett. Nyilván a nagyságrend egy kicsit más. De mint annyi más területén az életnek, lehet, hogy valami közvetett kapcsolattal mégiscsak fel lehet pezsdíteni a köcsögüzletet. Vagy valami mást.
A következő helyszín Siófok. Nyüzsgő forgatag, rengeteg ember sétál a kikötő felé. Milyen furcsa, a kivilágított standok és a zajos éttermek között is feltűnik egy halk szavú idős ember, aki könyvet árul: Vegyék a Stadler könyvet! – mondogatja rekedtes hangján. Jéééé, hiszen ez Stadler József! Ő maga árulja a saját „bibliáját”. Mint annak idején Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri. Az első ember, akinek Magyarországon saját stadionja volt. (Persze ő vallja, hogy van és lesz!) Lehet innen újra kezdeni? Ha Ő mondja biztosan. Terelgetni kell a birkákat, aztán majd azok meghozzák a hasznot! – gondolta annak idején. Működött is egy darabig, de a fenntartáshoz aztán szintet kellett lépni. (Jaj, csak most ugrik be, hogy micsoda áthallást lehet e mögött felfedezni. De rossz az, aki rosszra gondol.) Igen, követett el hibákat. Pl. olyan festménnyel is üzletet, ami egy templom falára van pingálva. Na, meg bizonyos pénzügyi szabályzókat, folyamatokat másképp értelmezett, mint ahogy a jogszabályok alkotói gondolták. De reméljük megtanulta a leckét. Kicsit megelőzte a korát, és az általa megálmodott egyediséghez még nem nőtt fel a környezete. De amíg testben és lélekben is van energiája, addig joggal bízhat benne, hogy születnek új gondolatai. Hiszen – ahogy az időjáráson is látjuk – nincs még vége a nyárnak.
Fénykép: pixabay