Ha valaki az alábbi képre pillant, rögtön beugrik, hogy mire vonatkozik. Gyakorlatilag nem is kellene hozzáfűzni semmit. Se egy koszos disznóól, se egy moslékos vályú, se a trágyázás „fennkölt illata” nem társul hozzá. Pedig ez is a valósághoz tartozik, sőt állatunk életének jelentős részét ezek a pillanatok töltik ki. Sőt! Ha a „mindenbebelekötök” típusú barátaink „észjárását” vesszük górcső alá, a következő vezérelveket halljuk ki a fejükből.: „Miért pont hátulról látható?” Miért az óramutató járásával ellentétesen kunkorodik a farka, és miért nem azzal megegyező irányban? – mintegy előrehaladást mutatva. Sablonokban gondolkodunk. Sőt negatívumokban. Hiszen a pozitív oldal már az első mondattal jellemezhető. A negatív oldal meg akár egyetlen kézmozdulattal – legyinthető. De ha le kell írni, az sokkal tovább tart.
Az év végén összesűrűsödnek az ünnepek, nem véletlen, hogy ez összehozza a családokat. Ez azonban nem egyfajta kötelezettség, csak egy lehetőség. Főképp azoknak, akiknek év közben nincs erre módjuk. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy a családmodell fogalmát sem sablonszerűen kell felépíteni. Azokat, akik ezt kerekek, szobák vagy akár gyermekek számában mérik nem csak politikai értelemben képesek egyéb „aljasságokra” is! De a helyzetet még tovább is lehet fokozni, természetesen nem csak nemzetközi értelemben. (Sőt még csak tanúk sem kellenek hozzá.) Sajnos ma már az is életszerű, ha egy család éppen karácsonykor omlik össze. Az még a „jobbik” eset, ha ez nem egy konkrét tragédia következménye „csak” a szülők gondolják úgy, hogy ez így nem mehet tovább. Az, hogy ezt az érzést az ünnepek szellemisége csökkenti, vagy éppenséggel felerősíti, megint csak nem szavazással, vagy irányelvek meghatározásával kell eldönteni.
Tudom-tudom… sőt, már hallom is a kérdéseket, hogy mi ez a nagy negatív kisugárzás a szeretet ünnepe kapcsán, illetve a (még nemzetinek éppen ki nem kiáltott) vidámság napja alkalmából. Pedig nincs bennem semmi tudatos vidámságűzés, pusztán az életszerűségre szerettem volna felhívni a figyelmet. Akit nem érint, az úgyis tojik az egészre – nagyon helyesen. Aki meg álszent módon ájtatoskodik, az úgyis azt tartja „normális”-nak. Ne higgyünk tehát a nagy számok törvényének. Élje csak meg mindenki úgy az ünnepeket és a hétköznapokat is, ahogy a saját helyzetéből kiindulva jónak látja – jövőre is. Még akkor is, ha nem tudja felmérni, mi is lenne a tökéletes.
De miért is lenne minden tökéletes? Hol van akkor a rugalmasság és a kreativitás. Lényeg, hogy meg legyen az irányvonal. A kisebb módosítások, eltérések csak színesítik a célhoz vezető utat. Ennek jegyében kívánok nagyon boldog új évet!
Kép innen: (malac)
