Milyen fura ezt így leírva látni, pedig ez a tényszerű valóság. Ez is egy lépés az amerikanizálódás felé. De tényleg csak Amerika a szabadság földje? Reméljük, azért a szuperpáros legalább félig megmarad magyarnak. Most legalábbis ez utóbbi felé hajlik a mérleg nyelve. De (szerintem) nem mindig volt ez így. Hiszem, hogy erejüket és kitartásukat leginkább akkor tudják még jobban a felszínen tartani, ha ez így is marad.
Kíváncsi leszek, mikor jön el az az idő, és ki lesz az a tökös legény, aki kiáll a nyilvánosság elé, és megköszöni Hosszú Katinkának és Shane Tusupnak, hogy a négy olimpiai érmet (3 ARANY, 1 EZÜST) az éremtáblázaton a „Magyarország” rovatban olvashatjuk. Bár lehet, hogy ezért is csak az a fránya „idő” a felelős, amire az úszásban annyiszor hivatkozunk. Igaz, itt nem tizedekről meg századokról van szó, hanem hónapokról, sőt évekről. Mert a fiatalok együttműködése mér évekkel ezelőtt megkezdődött, a medencék mélységeinek titkait felszínre hozó botrányok viszont csak néhány hónappal ezelőtt kerültek ennyire a nyilvánosság elé. Ekkor meg már késő lett volna váltani. A két „srác” meg ekkor sem a „színházi” résszel foglalkozott elsősorban, (oké, a szerződéstépés azért mindent vitt) hanem inkább dolgoztak. Annak ellenére is, hogy az ellentábor inkább a zsinórpadláson „mesterkedett”.
A nyilvánvalóan költői kérdés persze nem jut el a célszemély(ek)hez. Hiszen az „illetékesek” nem hinném, hogy olvasnának reblog-pályázatos írásokat. Ahhoz meg több, mint kevesek, (na, ezt jól „megaszontam”) hogy önkritikát gyakoroljanak. Sajnos a sors megint igazságot szolgáltatott. A „sajnos” csak azért került bele, mert természetesen én is jobban örültem volna még néhány aranynak az uszodában. De a csak a dicsőségben pancsoló úszó vezetőségnek nem adatott meg, hogy a legfényesebb érmet magyar versenyző nyakába akaszthassák.
Akkor most minden rendben van? – jöhetne az újabb költői kérdés. Egy túrót! Csak ezt megint nem egyformán fogják megítélni az illetékesek. Darabra ugyanis meg vannak az érmek. Mint ahogy más sportágakban, itt is vannak meglepetések. Bejött, amire nem (mindenki) számított, szó szerint elúsztak olyanok (is) amelyekben több, mint reménykeltő volt a várakozás. Mindenki a maga oldaláról fogja megmagyarázni – ahogy ezt megszokhattuk.
Mi, „kisemberek” azért higgyünk továbbra is az elvégzett munkában a (jó irányba) elindult változásokban! Ne engedjük, hogy egy jól bevált szlogent elferdítsenek a rossz irányba: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – itthon is szabadon.
