Soha nem tagadtam, hogy az írásaim az úgynevezett „én-blog” kategóriába tartoznak. A műfajnak is vannak persze kifinomult változatai. Van, aki csak a személyes problémáit ontja a világ elé, egyfajta „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” alapon. Más inkább a személyes véleményét domborítja ki egy konkrét eset kapcsán. Remélem, az jön le, hogy én az utóbbiba tartozom. Persze mindig van egy orvosi eset, ez a mostani pedig szó szerint az!
A történetnek még tavalyi gyökerei vannak. Hosszú – hónapokig tartó – szenvedés után „meglátogattam” egy egészségügyi intézményt. Az orromon való levegővétel szinte szó szerint gátakba ütközött, de főleg az éjszakai alvás vált már-már szenvedéssé. A diagnózis: polipot találtak az ormányomban. (Hozzáértés híján elhatároltam magam a tudományos háttértől, így a latin megnevezések is a saját hatáskörükben maradnak.) A lényeg, hogy jó kezekbe kerültem! Az ismert és méltán elismert Prof. Dr Rovó László vette kezelésbe a kiálló részemet, meg persze azt, ami benne van. Kalapemelés, maximális tisztelet, ez így rendben is lenne. A Professzor Úr annyira nagy tekintély a szakmában, hogy már akkor azt csiripelték a hűvös őszben kissé átfázott verebek, hogy hamarosan a Szegedi Tudományegyetem rektorává fogják kinevezni. Taps!!! – csak nehogy megijedjenek a verebek.
A minap kezembe került egy újság. Most jön a kellemetlenség… Már azt hittem, visszatért a tengeri élővilág az orromba, hiszen szinte elállt a lélegzetem. A forrást ugyebár muszáj megnevezni, de ez nem biztos, hogy büszkeség… mármint a Szegedi Tükörnek, a város közérdekű információs lapjának. Fél oldalas cikket közöltek ugyanis a professzor úrról, amelyben hivatalosan is megerősítették a rektor-jelöltséget. Ez eddig rendben is lenne, sőt újabb tenyércsapkodás, és büszkeség! Egy „pici” probléma van csupán. A cikkben említett képről ugyanis nem lehetett felismerni a „célszemélyt”. Egyszerűen komolytalannak tartom a helyzetet, hogy mai „modern” világunkban, amikor mindenkinek a zsebében van a szuperszonikus mobiltelefonja, egy TV-interjúból kiragadott – értsd a képernyőről készített – fotóval kell illusztrálni egy cikket. Persze, minden szabályos, még forrásmegjelölés is van.
Viszont, megértettem a kapcsolatot! A hivatkozott interjúban a professzor úr is az elmúlt évek válságos időszakairól, majd ennek következményeiről a forráshiányról beszélt – többek között. Már bánom, hogy a műtőasztalon nem készítettem vele egy szerfit, de akkor kisebb bajom is nagyobb volt annál. Most Isten bizony ingyen bocsátanám egy olyan sajtótermék rendelkezésére, amely hozzám hasonló büszkeséggel számol be Prof. Dr. Rovó László intézetvezető egyetemi tanár úrról, a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika Igazgatójáról.
