Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért – kiáltottunk fennhangon kisiskolásként. Aztán ez meg volt még kelkáposztával, és ami leginkább ide társítható, az megmagyarázhatatlanságos-kodásaitokért. Na, ehhez találjál képet a guglival! – bökött oldalba egy jóakaróm, amikor felemlegettem neki az ötletemet egy egyszerű, kézzel fogható feladat körbeírása után. – A képnek nem megmagyarázni kell a szót, főleg ezt nem. Elég, ha a néző gondolatokat társít hozzá – tromfoltam. Ezek az agymenések újabb „magaslatokba” szárnyalhatnak, de ha szerencsénk van, nem repülnek nagyon messzire.
A legtöbb megmagyarázhatatlan eset felmerülése kapcsán mindig valamiféle misztikus dolog ugrik be elsőre. Ufó, földönkívüli, csoda. (A vallási elkötelezettségű dolgokat, most zárójelbe teszem, mert az abbéli megközelítés egy másik lapra tartozik.) A következő téma, ami beugrik a földi létezés eredete, pontosabban magának a Földnek és a világűrnek a megjelenése, valamint jövője.
A fenti felsorolással csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy a megmagyarázhatatlanság fogalomkörében elsősorban olyan dolgok foglalkoztatnak bennünket, amelyek még sokáig okozhatnak fejtörést az emberiségnek. Bármi konkrétummal előhozakodik ugyanis a kutató, egy lelkes „rajongója” Rögtön jön a kérdéssel: miért? – ja-ja, mint a gyerek a reklámban.
A sors furcsa fintora viszont, hogy a hétköznapi életünkbe is nagyon sok olyan helyzet van, ami mellett elmegyünk, csak azért, mert ráfogjuk, hogy megmagyarázhatatlan. Tudom-tudom, én csak egy anyagi (most nem elsősorban pénzügyi) értelemben megközelített „gyerek” vagyok, aki a kézzel fogható tárgyakból ért. Most lehet mondani, hogy kocka, az egy vállalható test. Egy szép szabályos mértani idol idom, még ha ez utóbbi nem is hozható összefüggésbe velem. Viszont, sok mindent ki lehet hozni belőle(m).
Többféle segítségnyújtás létezik, anyagi, tárgyi, lelki. Bár ez utóbbi már erősen súrolja a magfoghatatlanság határát. Akinek egyik vagy másik oldalról része volt ilyen kölcsönhatásban, az tudja, hogy ez mennyire fontos. Tehát nem kell, vagy nem lehet a hátterét túlmisztifikálni, hanem élni kell a lehetőséggel.
Szándékosam hagytam a véradást a végére, hiszen kiemelt figyelmet érdemel. Ez ugyanis első megközelítésben egy szó szerint kézzel fogható folyamat. (Legalábbis mindenki megérzi, amikor egy „kötőtűt” szúrnak a felkarjába.) Nekem is fáj, mint minden pasinak, de én ezt be is merem vallani. De ott abban a pillanatban nem változol át félénk nyuszikává, hiszen jópofizol a nővérekkel, ugratod a melletted fekvőt, vagy éppen hülye blogokat fogalmazol magadban. Elgondolkozol azon is, hogy a vér útja nem ér véget a melletted levő tasakban. (Ja-ja vérzsák… na ezt a szót is aki kitalálta…) Gondolkodásra érdemes e, hogy az önzetlenségnek ez az egyedi formája, a segítségnyújtásnak miféle megnyilvánulása? Elsősorban ugyan tárgyi, de mégis inkább több megmagyaráz-hatatlan fogalom együttállása. Csak egy dolgot említek: tudunk e az emberekre másképp nézni az utcán, miután kiléptünk az üvegajtón? Hiszen benne van a pakliban, hogy „egy vérből valók vagyunk”.
... és akkor egy hét múlva kapsz egy SMS-t… De a kép önmagáért beszél!
