Az utóbbi néhány napban megint azok jártak jól, akiknek „nincs” TV-je. És tényleg! Mit (nem) láttak. „Zs”-kategóriás filmek 23. ismétlése. Híradó-k. Ezekben híreket adnak a médiumok, mi meg isszuk a szavaikat, és folytatva a képzavart, esszük a képeiket. Még szerencse, hogy Gundi egy sportműsorban mondta (ha nem is szó szerint): 1 perces emberek vagyunk. Magyarul igen rövid idő alatt megszerzett információkból igyekszünk hosszútávú és mélyreható következtetéseket levonni. Tönkre téve ezzel családokat, barátságokat, közösségeket – életeket. A hitelesség sem fontos, csak az „úgy hallottam”, „ezt láttam a TV-ben”, – pedig csak az adott oldal akarta ezt láttatni, hallatni. Azt most nem vizsgáljuk, hogy melyik szél milyen irányból fúj és mekkora erővel, mert ezt mindenki látja, legfeljebb nem meri elismerni.
Van, amit nem lehet eltakarni. A hátteret viszont igen! – sőt még a pénz szagát sem érezzük. „Csak” a labda gurulását látjuk – hazafelé. Szerintem sokakban felrémlett Nagy-Bandó évtizedekkel ezelőtti E.T. paródiája: „rúghatod a labdát haza-haza.” Egyetlen „apró” különbség van csak az arcizmok rezdülése között. Az akkori jelenet még mosolyt csalt a képünkre, a mostani inkább kínunkban elkövetett szájösszehúzásnak nevezendő. Már csak azért is, mert nem ez volt a magyar válogatott (ha naggyal kell írni, akkor is kicsivel, mint nemecsek) első olyan meccse, ami (ön)góllal fenyegetett… Mivel nem szeretném bűnbaknak kikiáltani Petit, nem az a lényeg, hogy Ő min csúszott el. Könyörgöm, a magyar labdarúgás mi a sz…on csúszkál folyamatosan… Na, azon biztos nem, mert a füvet hűtik-fűtik, és úgy vigyáznak rá mint a hímes tojásra. És ezt még meg tudtuk fejelni egy „látszat” győzelemmel. Hagy említsek meg egy másik nevet, Ő most újra előtérbe került. A német szakemberek mondták róla, hogy végre arca van a Hertának. „Pali”-nak ugyanis az a filozófiája, hogy amint megszereztük a labdát, azt játsszuk előre!
Nem, továbbra sem szeretném, ha Dárdai Pál lenne a szövetségi kapitány, ennek egy külön írásban hangot is adtam. Véleményem azóta sem változott. Lehet itt mindenféle szavazásokat rendezni (én is Stork ellen szavaztam). Jöhet ide bárki a kutyaütők élére, (bocs kutyuskák) de egy „Zs”-kategóriás szövetségi kapitányért nem kellene ennyit fizetni kidobni az ablakon. Sőt a „mester” még meg is sértődött, hogy a közönség nem a megfelelő (értsd: az általa várt) reakcióval „köszöntötte” a csapatát. Tessék végre megérteni: a közönség nem szopni-nyalni hajbókolni megy ki, hanem véleményt nyilvánítani. Itt ugyanis ők fizetnek… (…és nem nekik, mert az egy másik műfaj, másik rendezvény.) Azért mentek ki, hogy a valóságot lássák, és nem azt, amit mutatnak belőle.
Akkor tényleg már csak a csoda segíthet? Vagy egy MESSI-ás. Á, nekünk olyanunk már soha nem lesz. Most éppen Ecuador tudna mesélni arról, hogy mit jelent, ha a másik oldalon játszik a „srác”. Egy hármassal eloszlatta a leáldozó korszakáról és egyéb pletykáról szóló mende-mondákat. Lehet, hogy megint „csak” harmadikként kuporoghat valami fényes labda-átadáson a TV-ben, de ezen aligha lesz elkeseredve.
Jaj nekünk! Akkor most mit csináljunk a fekete dobozunkkal. Örüljünk a technika vívmányainak? A láthatósági tartománya lassan kiszorítja a kétajtós szekrényt. A „vastagsága” viszont már arra sem elég, hogy a macska kényelmesen melegedjen rajta. Állítom, hogy soha ennyi idézőjelet meg zárójelet nem használtam az írásaim „színesítésére”. De ez már tényleg több, mint irónia. Ez tragédia. Bocs, hogy így csaponganak a gondolataim, de az ujjaim is így ugrálnak össze-vissza a távirányítón. Hátha találnak valami értelmeset kézzel foghatót. Mondjuk a piros gombot. Kikapcs.
