Két hét telt el a legutóbbi Formula 1-es futam óta, de még mindig beszédtéma az utóbbi idők egyik leglátványosabb – és tegyük hozzá emberileg sem utolsó – mozzanata. Kimi Räikkönen odaadta a sapkáját egy kisfiúnak, akinek a csalódottsága után óriási fordulatot hozott a spanyol nagydíj. Bár ez blog időnként bevallottan nem nélkülözi az iróniát, most mégis igyekszem elhessegetni háttérgondolatot, ami a „médiamunkások” igyekezetére rosszindulatúan utalhatna. Remélem elsősorban az motiválta a „kollégákat”, hogy valóban emberközelivé próbálják tenni ezt a közeget is. Így a kívülállók számára már nem csak közel két órás berregésről beszélünk, hanem azt is látjuk, hogy igen, itt is emberek élnek és dolgoznak. Habár lassan mindenkit elvakít a pénz, mindent legyőz a technika, még magasabban hordják a fejüket a celebek, mégis találkozik a „kisember”, és melegséget is adni tudó jégszív.

nagydologsprint Forma1 közélet

 

Túl lehet e még szárnyalni a versenyek izgalmait? Lehet e még közelebb hozni azt a világot azok számára, akik vasárnap délután inkább a csendes kikapcsolódást választják?

Az első kérdésre – sajnos – könnyen találhatunk ideológiát. Hiszen csak a valóban fanatikusok – na meg a pénzügyileg érdekeltek – hiszik azt, hogy ezt a cirkuszt ennyi pénzzel érdemes fenntartani. Körömrágást előidéző izgalmakat ugyanis elég ritkán látni…

A második talányra nincs is jobb válsz annál, minthogy a kevésbé heves vérmérsékletűek elmenjenek egyet fagyizni, és közben semmi mást nem csinálnak, csak nyitott szemmel és füllel járnak. A helyszín egy csendes vidéki város töredezett kövezetű főtere. (Igen, ez is egyfajta ellentét a simára egyengetett aszfalthoz képest.) A bérházakból kiszabadult családok játszótere. A néhány éves apróságok szinte vérre menő versenyeket vívnak a nyuszi-motorjaikkal. Az elhasználódott főtéri kövezet meg is teszi a hatását. Az egyik lurkó járgányának kereke megakad, óriási esés a vége. Véres sebek, sírás, vigasztalhatatlanság. Ekkor odalép egy kisiskolás forma srác, és a következőt mondja: – Ne sírj, majd jön a Räikkönen, és odaadja a sapkáját!