Mint minden „normális” médiumnak, ennek a blognak is illik megköszönni azon olvasók figyelmét, akik egész évben velem tartottak – legalábbis ebben a virtuális útvesztőben. Annál is inkább, hiszen a kezdeti – „csak a barátok közti véleménymegosztás” – önkifejezési gyakorlatot sikerült országos, sőt kis túlzással világméretűvé fejleszteni. Jó-jó, a klasszikus blogolási szokásoktól még messze vagyok, hiszen a „hírnév” leginkább annak köszönhető, hogy a tárhelyet biztosító felület szerkesztője gyakran emelte címlapra a mondandót. Na jó, de őt azért meg kellet győzni néhány koppintással a billentyűzeten. Ez időnként olyan jólsikerült, hogy az egyik cikk már megközelítette a 15.000-es olvasottságot.
Egy érdekes szokást sikerült megfigyelni az utóbbi időben, bár – mint kiderült, ez csak nekem furcsa, – hogy az olvasók egy része még csak álnéven sem válaszol az általa egyébként érdekesnek tartott témákra. Helyette egy sokkal személyesebb módját választja a reakciónak. Szerintük ugyanis így illik. Privát levelet ír, telefonál, de a legrosszabb – ami esetünkben a legjobb – személyesen mondja el, hogy melyik, a napsütéstől ugyan védett, de a hasonlóan meleg testtájék lenne a megfelelő tartózkodási hely a számomra. (Szerencsére édesanyám is jól van, köszöni szépen.)
Ezek után joggal utalhatok az „illem-re”, hiszen óvatosan kell bánni a kifejezéssel. Ebbe a fogalomkörbe ugyanis egyre inkább csak a nekik tetsző dolgokat szokás felsorolni. Pedig a „megmondóemberek” pontosan azzal szeretnének előtérbe kerülni, hogy szerintük semmi nem úgy van, ahogy ők szeretnék. Legalábbis kifelé ezt mutatják. A háttérben meg szurkolnak a csalárdságtól és erőszaktól hemzsegő valóságshow-knak, a tehetségtelen tehetségeknek, vagy a valós értéküket elveszteni látszó, különféle testrészeiket lengető celebeknek.
Az újévi fogadalmat meg is tartom azoknak, akik szerint ez illik. Részemről meg majd igyekszem egy kicsit többet publikálni, hogy maga az oldal a gyakoribb előtérbe kerüléssel is kivívjon magának valami hozzá illő helyet a világban terjengő betűtengerben. Erre továbbra is egyetlen megoldást látok, az irónia fegyverének használatát, amire egyelőre még nincs embargó zárlat. Az, hogy egyeseknek (vagy egyes többségeknek) ez nem tetszik vagy szerintük nem illik, ezen már meg sem kell lepődni. Kisemberként, igazságkeresőként nem sok esélyt látok egy probléma megoldására. Szintúgy nem vezetnek eredményre a hangos, adott esetben szélsőséges véleménynyilvánítások. Nem azért, mert nem illik, hanem ezekre már csak legyintenek az emberek, esetleg rátesznek még egy lapáttal, pedig már nem nagyon fér.
Tudom-tudom, nehezen értenek meg időnként. Valami olyasmi helyzet ez, mint azé a párté, amelyet egy olyan kutyával szimbolizálnak, aminek eggyel több farka van a megszokottnál. Ráfogják, hogy viccpárt, jót röhögnek rajtuk, és mennek tovább. Pedig a politikai élet perifériáján mozgó csoportosulásnak van egy olyan eszköze, amely még koncentrálja is a felvetett problémákat. Ezt úgy hívják, hogy görbe tükör. Persze, hogy ebbe egyesek nem mernek belenézni. Ha ezt a csodás fizikai eszközt kivetítjük a papír/képernyő síkjára, és az íveket betűkké alakítjuk, akkor kirajzolódik az irónia. E mögé már nem is kell nagyon elbújni. Sőt fel is lehet vállalni.
Mindezek jegyében Kívánok Boldog Új Évet! (Nem azért mert így szokás, hanem mert ennél rosszabbat nagyon nem illik.)
kép: innen
