Az előző írásomban igyekeztem a húsvét minél több klasszikusát felvonultatni, még akkor is, ha ennek egyik lényege, a főszereplő hiánya volt. Sőt, maga a feltámadás is kissé háttérbe szorult. A mostani megjelenéssel viszont éppen a lényegre koncentrálok. Az sem titok, hogy az én fejemben is megfordult a politikailag „áthallásos” megközelítés. De ez ugye nem az én hibám, hogy emellett még húsvétkor sem tudunk elmenni? Pedig csak egy réges-régi vicc képes megjelenítése. De hát a szójáték (is) már csak ilyen. Mindenki azt olvas ki belőle, amit akar.
