Bármennyire is befolyásolta a komolyság-faktor valakinek az ünnepekhez való kötődését, testben és/vagy lélekben biztosan megerősödött. Ha mástól nem, attól biztosan, hogy megfigyelte embertársait, és ha saját magán nem vett észre változást, máson biztosan talált kifogásolnivalót. (Amolyan jóféle magyar szokás szerint.)
Régóta "bujkál" bennem a gondolat, hogy megosszam másokkal is a gondolataimat a legutóbbi olimpia egyik érdekes személyiségével kapcsolatban. (Isten látja lelkemet maga a szó viszont csak most futott át a fejemen.) Mégis miért aktuális? Mindenki az év sportolója, szakvezetője díj jelöltjeivel foglalkozik. Persze-persze, nagyon fontos esemény. Hiszen sportolóink, és az őket felkészítő szakemberek munkája mindig is szem előtt van. Teljesítményük előtt meghajlunk, munkájukat értékeljük, elismerjük. De amíg a versenyeken az eredményeket méterekben, másodpercekben, kilókban mérjük, az évzárók/évértékelők a fény és a pompa mellett árnyékokat is vetnek. Leginkább azzal, hogy az almát hasonlítjuk a körtével. Már a jelölésnél megkezdődtek a szurkálódások, hogy ki és miért…
A közélet hatása a közérzetre. A legvalószínűbb állapot a túltöltöttség. Ha felül jön ki a gőz annak levezetésére szolgál a fejszelep. Ha alul jön ki, az gáz.
