Klasszikus történet minden szombat este. A fél ország ül a TV előtt, és reménykedve várja, hogy kihúzzák azt a bizonyos öt számot. (Persze csak az után, hogy kidühöngte magát, mert Németországban is van egy „hülyebíró” akinek a Herta-Bayern meccsen nem volt pontos az órája.) A legújabb kori messiás(ok) – a hihetetlen összegeket hozó szerencseszámok – eljövetelében bízóknak persze nem kellene még a kedélyeiket ilyesfajta bejegyzésekkel is borzolni. Várják ők már negyven éve, csak akkor még nem voltak blogok, amelyek azzal piszkálták volna őket, hogy nagyobb esélyük van a pénzszerzésre, ha elkezdenek dolgozni. Még akkor is, ha nem feltétlenül sikerszakmában, pl. gázszerelőként „tengetik” az életüket.
Ami az egész gondolatmenet ihlette sajnos egyre inkább életszerűvé válhat. Napjaink egyik oligarchájának furcsa módon, hirtelen meggazdagodott „polgártársaink” egyikének fejébe jutott, hogy miképpen lehetne legalizálni anyagi helyzetének megerősödését. Meghallotta ugyanis, hogy egy szerencsés elvitte az 5 milliárdot. A fő-strómannak mi máson is járhatna az „esze”, mint hogy egy földi halandónak a nagykapun áramlik be a pénz egyik pillanatról a másikra. Neki meg jó néhány kiskaput kellett megnyitni (ajtózárat megKENNI) azért, hogy neki is csak a nullákat kelljen számolni – mondjuk az 5-ös után. Emberünk tudatosnak csak eléggé szélsőséges összefüggésben nevezhető gondolkodása ugyanis odáig fajult, hogy az interneten keresett megoldást a problémájára. Szerette volna ugyanis megtalálni azt, aki megütötte a főnyereményt. Neeeeeem, nem kölcsönt akart tőle kérni! Azért kereste a szelvény tulajdonosát, hogy megvásárolja tőle, ezzel legalizálva az ezek szerint valóban törvénytelenül szerzett vagyonát vagyonának egy részét. De mégis, miben reménykedett? Előáll Mari néni, és azt mondja: Itt egy darab papír, ér egy 5-öst meg egy csomó karikát utána. „Gyüjjön ide, oszt eladom neki hatér. Vagy egy lóf…t lögyön 7, oszt jóccakát!” Ezek után megfogalmazódott bennem a kérdés. Egy ilyen elképzelt párbeszédben melyik szereplő az egyszerű(bb) ember?
De jaj! Mégiscsak bennem van a félsz. Olvasótáborom tudja, hogy történeteim mindig képeznek valamiféle valóságalapot. Sőt, időnként magamnak is osztok szerepet bennük. Akkor most féljek, hogy mikor találnak meg? Reménykedjek abban, sose derül ki, hogy kinek a bőrébe bújtam?
Segítek egy kicsit! Készülök a bográcsozós tavaszra egy adag pulykaherével. A lóét úgyis csak virtuálisan kínálják fej, a baromfiké meg a kisember számára is elérhető. Utána megiszunk 1-2 sört. Na jó, ötöt, hogy együtt éljünk a számmisztikával. Ezután ellazulva még inkább könnyű visszatérni a valósághoz, hogy nekem az egészből csak az íródeák szerepe jutott.
